Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola

           Nyílt napok
             március 4-6. 
            Órarendek

 

 Az idei év november 16. napján, az osztályommal és pár más iskolából érkező társunkkal látogatást tettünk a szentesi Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolában.

A barátságos fogadtatás után bementünk az iskolába és megnéztünk egy nagyon érdekes kis rövidfilmet az intézményről. A filmből többek között kiderült, hogy miket lehet itt tanulni: megmutatták az elsajátítható szakmákat és ezek rejtelmeit. A kisfilm megtekintése után kiinvitálták lelkes csoportunkat az iskola fóliaházába. Itt megtudhattuk az idegenvezetőnktől a fóliák hasznát és fontosságát. Legfőképpen a paprikáról beszélgettünk, megnéztük az ültetvényeket, beszámolót hallgattunk a termesztéséről. Beavattak többek között abba is, hogy a tanulók itt végzik gyakorlatukat a képzés során. Megismerhettük, hogy mitől híres a szentesi paprika, azonban megkóstolni sajnos nem volt lehetőségünk. Az ültetvénylátogatás után kipróbálhattunk egy valódi mezőgazdasági gépet: egy traktort! Nagyon élveztük a lehetőséget, néhányunk szívesen ment is volna vele egy kört. Mint minden jónak, egyszer ennek a kis tanulmányi útnak is vége lett. Csodálkozva vettük tudomásul, hogy az idő milyen gyorsan eltelt és kissé csüggedten szálltunk vissza a buszunkba. A szomorkás, azonban mégis kellemes hangulatban telt búcsúzkodás után a visszaúton mindannyian fáradtan, de mégis boldogan utaztunk hazafelé, hiszen sok új és izgalmas dolgot tanulhattunk.

Tóth Csillag 8.c

 

orokos_okoiskola_logo.png kip_logo.png hatartalanul_logo-768x702.jpg teis.png 5874.jpgoldalsav__logo__vodafone_digitalis_iskola.jpg keve.png mat.png FTH_jelveny.png  digitalis temahet-2018.png

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás